Elfogadták az idősek otthonának tanulmánytervét Gyálon. Az elkészült anyagokat az önkormányzat egyeztette a pályázat elbírálásában is résztvevő szakértőkkel.  Az egyeztetéseken elhangzottak és az összegyűjtött szakmai észrevételek alapján javasolják az elkészült 3 változat közül a legnagyobb kapacitású intézmény létesítését, és a későbbiekben azt alapul venni a továbbtervezéshez. A tanulmányból kiderül, hogy a többfunkciójú idősotthon megépítése sokak igényét kielégítené, és annak érdekében, hogy teljes körű, de legalább magas százalékú legyen az intézmény iránti kereslet lefedése, nem javasolnak kisebb épületet megépíteni. Az építési szabályok azonban, elsődleges tekintettel a beépíthetőségre, korlátozzák az épület méreteit, így a területi viszonyokra és a keresletre való tekintettel a kiírásban megjelölt ingatlan (a volt rendőrség telke) nem megfelelő nagyságú az tervezett épület elhelyezésére, ezért megfontolandó egy másik önkormányzati ingatlanon megépíteni a létesítményt. Az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok közül az idősotthon továbbtervezését és majdani megépítését – az infrastruktúra szempontjából is megfelelően – az Erdősor utcai – Toldi Miklós-Kisfaludy utca közötti erdős – ingatlanon kellene folytatni. A javasolt ingatlan egy 3,3 hektáros, erdészeti szempontból elöregedett erdőterület. Javasolták az ingatlan Toldi Miklós utcai részétől kezdődően mintegy 1 hektárnyi terület leválasztását az idősotthon megépítéséhez, míg a fennmaradó 2,3 hektár pedig megmaradna zöldterületként. A jelenlegi rossz állapotú erdő helyett legalább azonos területen új erdő telepítésével javulna a természetes környezet állapota.