Új tartalmi anyagok kerültek a települési értéktárba Dabason. Valentyik Ferenc helytörténész munkái között szerepel Dabasi Halász Mária templomalapító tevékenysége. Ő ismerte fel először az alsódabasi katolikus templom szükségességét, amely 1884-ben épülhetett meg. 

Az Értéktár része lett Dr. Halász Géza könyve a hazai járványok elleni küzdelem történetéről, különös tekintettel a kolerára. Dr. Halász Géza könyve a szerző főműve és alapvető forrása a kolera elleni magyarországi küzdelemnek. Ma is haszonnal forgatható, a szerző alapossága és magas színvonalú hozzáértése a laikusokat is lenyűgözi. Fontos gyarapítója a magyar orvostörténeti irodalomnak és Dabas értéktárának is. 

Mráz Mátyás 24 éves földműves halálát az okozta, hogy kiállt gazdatársaiért és faluja igazáért. 1919-ben a vörös uralom követői folyamatosan erőszakoskodtak a helyiekkel, a Lenin-fiúk a Duna-Tisza közén követték el a legtöbb gyilkosságot. Ennek egyik áldozata volt Mráz Mátyás.

Az értéktárba került a Dabas helynevei című névtani kiadvány és az Örökségünk című sorozat kötetei.