Virágzik az agávé kaktusz Ócsán. A virág tulajdonosai 35-40 évvel ezelőtt kapták a növényt, amikor az még mindössze 10 cm-es volt. Minden télen fagymentes helyen teleltették, ahogyan növekedett, egyedileg gyártattak neki egy 1 m3-es kaspót. Innentől kezdve csak targoncával tudták mozgatni, de nem váltak meg tőle. Idén tavasszal a téli kitelepítés után fedezték fel, hogy növekszik egy ág a kaktusz közepén. A virág 1-2 hónapig is nő, akár a 7 méteres magasságot is elérheti, majd 2-3 hónapig pompázik. Az agávé kaktusz 40 éves kora körül életében egyszer virágzik, majd az anyanövény szinte azonnal elpusztul, mert minden energiáját a virág kinevelésére fordítja. Magyarországon eddig mindössze 3 agávé virágzásáról tudni: a Festetics-kastély kertjében, egy miskolci kertészetben és egy magánember gyűjteményében jegyezték eddig fel.