• hirek.png

Embercsempészeket foghattak az M5-ös autópályán. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Autópálya Alosztályának munkatársai – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály I. Bűnüldözési Osztály jelzése alapján – július 28-án 11 óra után nem sokkal az M5-ös autópálya lajosmizsei szakaszán megállítottak egy fekete színű BMW-t, amelyet egy osztrák férfi vezetett - írja a BAON.hu. A gépkocsiban további öt utas tartózkodott, akik sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni. Ők a járőrök kérdésére szír állampolgárnak vallották magukat.

Rövid idővel később ugyanezen az útszakaszon egy fekete Golfot is intézkedés alá vontak az egyenruhások. Az autó sofőrje török okmányokkal igazolta magát, mellette pedig egy osztrák állampolgár utazott. A járműben további két személy tartózkodott, akik szintén nem tudták hitelt érdemlően igazolni a személyazonosságukat, de szír állampolgárnak vallották magukat. A Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Migrációs Ügyek Osztályának munkatársai embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomozást indítottak, mivel a gyanú szerint a sofőrök az illegális migránsoknak segítséget nyújtottak abban, hogy jogellenesen jussanak Magyarországon keresztül Nyugat-Európába.