• hirek.png

Rongálással kényszerítette ki egy férfi Gyálon, hogy hívják ki a rendőröket és elmondhassa nekik problémáját. A rendőrségre július 23-án délután érkezett a bejelentés, miszerint egy férfi alumínium járóbotjával megrongált egy utcán álló autót. A bejelentő próbálta lenyugtatni a folyamatosan rendőr után kiabáló, botjával hadonászó férfit, leültette, biztonságos távolságba helyezte a botot, majd a férfi kívánalmát teljesítette, hívta a rendőrséget.

A 63 éves férfit a kiérkező rendőrök előállították, és kihallgatták. Elmondta, reggel látta, hogy hivatalos iratai eltűntek, megtalálásához a rendőrség segítségét akarta kérni. Mivel telefonja nincsen, nem tudta hívni a hatóságot, elkezdte hát járni a környező utcákat, hátha valamelyik járókelő segít neki és tárcsázza a segélyhívót. Számításai nem jöttek be, ezért mérgét egy útjába kerülő kocsin vezette le. Elgondolása szerint, ha eddig nem is, így már biztosan kapcsolatba léphet a rendőrökkel - írja a police.hu. A terve jónak bizonyult, mert a rendőrök garázdaság miatt eljárás alá vonták.