• hirek.png

Az országban minden településnek lehetősége van saját erdő létrehozására, a támogatások kihasználhatósága érdekében a pályázat beadási határideje kitolódott 2022. december 31-ig - hívta fel a figyelmet az Agrárminisztérium erdőkért felelős helyettes államtitkára.

    Szentpéteri Sándor szerint az önkormányzatoknak érdemes élniük a Vidékfejlesztési Program keretében meghirdetett erdőtelepítési támogatással is, hiszen az erdőtelepítések kivitelezéséhez, az állami erdőgazdaságok - a tervezéstől a kivitelezésen át a fenntartásig - mindenben segítséget nyújtanak. A helyettes államtitkár emlékeztetett arra: az Agrárminisztérium 2019-ben hirdette meg Országfásítási Programját, amellyel azt a célt tűzte ki, hogy a fával borított területek mértékét 27 százalékra növeli. A programban a 10 ezer fő alatti települések immár második alkalommal élhettek a támogatással, az előző évben 475 településen mindegy 12 ezer sorfát helyzetek földbe. Az idén ősszel és jövő tavasszal pedig dupla annyi, további 24 ezer sorfa ültetésére kapott lehetőséget 887 település. Az Agárminisztérium két év alatt összesen másfél milliárd forintot fordít a vidéki települések fásítására, ezzel az elmúlt három évtized legnagyobb, az egész országra kiterjedő belterületi fásítási programját valósítja meg.

    Csütörtökon Kakucson, a szabadidőparkban ültettek el 30 fát, amelyek a játszótérnek és a szabadtéri sportparknak biztosítanak majd árnyékot.