• hirek.png

Egy ideig nem újítják fel a 142-es, Budapest-Lajosmizse vasútvonalat. A Telex birtokába jutott egy projektlista, amely Lázár János építési és beruházási miniszter megjegyzéseit tartalmazza az állami beruházásokkal kapcsolatban. A listán szerepel a Budapest-Lajosmizse vasútvonal is, amely a “Lezárni” bejegyzést kapta. A dokumentumból kiderül, hogy a projekt 15%-os készültségi szinten áll, amely leginkább a tervezési munkák megkezdését jelenti. Ugyancsak le kell zárni a H6-os ráckevei HÉV-vonal rekonstrukcióját. Nem valósulhatnak meg a Pest Vármegyei agglomerációs P+R és B+R parkolók sem, továbbá az agglomerációs kerékpáros hálózati stratégia sem. A Ráckevei-Duna revitalizációja azonban továbbra is a megvalósítható projektek között szerepel. Az RSD teljes hosszán szeretnék azonosítani a szükséges munkákat az élővilág megóvásához, az ökológiai, természeti, értékek, a vízfelület, az úszóláp védelméhez, a pusztuló holtágak megmentéséhez, valamint hogy a folyóág továbbra is biztosítsa a mezőgazdaság számára az öntözővíz-ellátást, a halastavak vízellátását. A revitalizáció fontos célja, hogy a Soroksári-Duna betölthesse azt a társadalmi szerepet is, amelyre alkalmas, hogy sportolni, strandolni, sétálni, kerékpározni, kikapcsolódni is lehessen a folyóág különböző szakaszai mentén.