• hirek.png

Olyan projektek születését várja az agrártárca a következő LEADER-programtól, amelyek továbbra is elősegítik a vidéken való boldogulás további támogatását. Kedden, a LEADER országos értekezleten Nagy István agrárminiszter hangsúlyozta, a LEADER program a vidékfejlesztési támogatáspolitika egyik tartópillére. A legközelebb ugyanis a helyi gazdasághoz és a helyi vállalkozásokhoz a LEADER-ek állnak, így ennek köszönhetően a helyi gazdaság számára a leghasznosabb kiírások és a leghasznosabb döntések ezen a szinten történnek. A Vidékfejlesztési Program részeként tehát 2017. október 31. és 2023. augusztus 7. között összesen 843 felhívás jelent meg. November 16-ig pedig mintegy 65 milliárd forint összegben történt felelősségvállalás, ami több mint 13 ezer, különböző típusú fejlesztésekhez kapcsolódó támogatott kérelmet jelent.

Nagy István kiemelte, a Vidékfejlesztési Program lezárásához közeledve, a 2014 óta futó, jelenlegi LEADER program is zárul, a helyét pedig átveszi a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terven alapuló új LEADER kezdeményezés. Hozzátette, ennek első lépéseként 103 korábban is működő és kettő újonnan megalakult Helyi Akciócsoport elismerése már megtörtént. Ezek feladata az adott térség vidékfejlesztési stratégiájának megvalósítása, valamint a vidékfejlesztésre szánt uniós források felhasználása a helyi közösségek bevonásával. Hangsúlyozta, mind a 105 akciócsoport elkészítette a Helyi Fejlesztési Stratégiájának tervezetét, amelyeket az Irányító Hatóság már jóváhagyott.

A Felső-Homokhátság Vidékfejlesztési Egyesület ma délután tartja zárórendezvényét, amelyen beszámolnak az elmúlt időszak eredményeiről, valamint bemutatják a fejlesztésekről készült kiadványt.

KAKUCS - Újra szerveződik a Mikulásjárat. A karitatív program keretében minden 14 év alatti gyermeknek jut mikuláscsomag. A Mikulásjáratot civilek, magánszemélyek szervezik, és a falu polgárai adják össze a mikulás puttonyába valót. A Mikulás kivilágított kocsin érkezik, a gyerekek pedig csoportokba tömörülve várják az utcán. A településen több közintézményben, kereskedelmi egységben kihelyeztek adománygyűjtó perselyeket, hogy biztosan mindenhová megérkezhessen az ajándék.

BUGYI - Rádiós leolvasású vízmérő órákat szerelnek fel. A Kossuth Lajos utcában már elkezdődött a beruházás, jövőre a Teleki utcában dolgoznak majd. A rádiós leolvasású vízmérők azért hasznosak, mert használatukkal a vízóra leolvasóknak nem kell bemenniük az ingatlanokba, így kényelmetlenség nélkül az utcáról be tudják gyűjteni az adatokat. Nagy András Gábor polgármester elmondta, a szolgáltató DAKÖV szűrőket is cserél.

SPORT - Magabiztos játékkal, 37:27 arányban győzött a Dabas KC a Cegléd ellen a Magyar Kupában. A 3. fordulóban már az NBI-es csapatok is becsatlakoztak, így a kupamérkőzésekkel is bővül majd a tavaszi paletta. A Cegléd 23 percig bírta tartani az ütemet, onnantól kezdve már csak a dabasiak rezgették a hálót. A szünetre kétjegyűre nőtt az előnyük. A második játékrész elején sem változott a játék képe, így Tomori Győző vezetőedző a 40. perctől folyamatosan küldte a pályára a fiatalokat, hogy mindenki szerezhessen játéktapasztalatot.

Szombaton erős ellenfélhez, a Pick Szeged csapatához utaznak a bajnokság keretein belül. 

ÚJLENGYEL - Felújítják a könyvtárat. Még 2021-ben nyertek rá pályázatot, amely 40%-os ingatlanvásárlási lehetőséget is tartalmaz. A helyben működő bank beszüntette a tevékenységét, így az általuk használt épület lakatlanná vált. Az önkormányzat úgy gondolta, megvásárolja az épületet és abban működteti majd tovább a könyvtárat. Hamarosan kiderül, mekkora árat kérnek az ingatlanért - mondta Petrányi Tamás polgármester.

A végéhez közeledik a dabas-szőlősi közösségi ház felújítása. Egy régi épületet vett meg az önkormányzat, amelyet összekötnek a már meglévő művelődési házzal. A településrész kinőtte az eddigi épületet, ezért volt szükség a bővítésre. A közel 80 millió forintos beruházáshoz az állam 50 millió forinttal járult hozzá. Kőszegi Zoltán polgármester arról beszélt, hogy mivel Dabas több egykori településrészből nőtt ki, ezért fontos, hogy ezek a részek megőrizzék identitásukat mindamellett, hogy közben egy egységként kezelendők.