• hirek.png

Kilép Táborfalva a Társult Önkormányzatok társulásából december 31-ével. 2021. Január 1-jétől így a házi segítségnyújtás és a család- és gyermekjóléti feladatok ellátását az önkormányzat egyedül végzi. Ezen kívül a képviselők legutóbbi ülésükön úgy döntöttek, hogy december 31-ig térítésmentesen biztosítja a táborfalvai önkormányzat a házi segítségnyújtást igénybe vevőknek a gondozási órákat, a gondozási díj költségeit pedig átvállalják. 

Téves táblázás miatt azt az utat terheli a legjobban a forgalom az új M4-es út megépítése miatt Pilisen, amit tehermentesíteni szerettek volna. Az önkormányzat és a közút folyamatos levelezésben és tárgyalásban áll egymással, azonban eredmény még nem született. Hajnal Csilla pilisi polgármester mindent megtesz, hogy a forgalmat eltereljék a Kávai útról.

Ma 10 órakor teszik le az új bölcsőde alapkövét Dabason. A városközpontban épülő intézményre már négy évvel ezelőtt benyújtották a pályázatot, azonban az építőanyag árak drasztikus emelkedése nem tette lehetővé az építkezést. Kőszegi Zoltán polgármester elmondta, jövő szeptemberben megnyílik a modern, több csoportos óvoda a városközpontban.

Ősszel újabb szakaszon épülhet meg a gyalogjárda Csévharaszton. Májusban elkészült a Kossuth Lajos utcában a bolt előtti járdaszakasz, azonban a település fő útjának számító utcában sok helyen hiányos a gyalogosok biztonságos közlekedésére szolgáló járda. Pulisch József polgármester a Gemini Televízióban adott interjújában azt mondta, polgármesteri ciklusának végére teljesen elkészülhet a járda a Kossuth Lajos utcában. A csapadékvíz elvezetéssel viszont probléma van a településen. Néhol az önkormányzat már elkezdte az árkok kiásását. Az őszi közmeghallgatás egyik fő témája az lesz, hogy támpontokat adjanak a lakosságnak, amely alapján eldönthetik, ki és hol szeretne vízelvezető árkot. Amint kész a konszenzus, az önkormányzat kiásatja a szükséges árkokat. A Kossuth Lajos utcában azonban majd a Magyar Közút Nonprofit Kft. mondja meg, mit alakíthat ki saját jogon az önkormányzat.

Dr. Sásdi Endre háziorvos kapta az Dabas Egészségügyéért Dr. Halász Géza díjat. A Sári városrész háziorvosa 1987 óta praktizál háziorvosként Dabason. Társadalmi vállalásaival a város sportéletében is szerepet kap, korábban emiatt már átvehette a Dabas Város Sportjáért kitüntetést. Kőszegi Zoltán polgármester az ünnepségen a díjazott mellett köszöntötte a város egészségügyi dolgozóit, elismerte a pandémia idején végzett munkájukat.

100 db élelmiszer csomagot osztott ki az Örkény Roma Nemzetiségi Önkormányzat az Idetartozunk egyesülettel közösen Örkényben. Oláh Gyula, a nemzetiségi önkormányzat elnöke elmondta, a tavaszi, hasonló akciójuk után releváns bázist állítottak össze azokból az emberekből, akiknek életkoruk, családi vagy egészségi állapotuk miatt valóban releváns segítséget tudnak nyújtani.