• hirek.png

A terv elkészítése bruttó 250 ezer forintba kerül, amely tartalmazza a kamerák működésének és kapcsolódásának felmérését és csatlakozási lehetőségét a Dabasi Rendőrkapitányságra és/vagy a helyi vasútállomáson kialakítandó térfigyelő rendszer központ kiépítésére. A terv készítését még ebben az évben elvégzik, amely után már az új, október 13-a után megválasztott képviselő-testület dönt a továbbiakról.

Dabas városban jelenleg is zajlik a parlagfüves területek feltérképezése illetve vissza elleőrzése, hiszen folyó év június 30-ig minden földtulajdonosnak kötelessége megakadályozni a növény virág bimbójának kialakulását és ezt az állapotot fenntartani. Amennyiben ez nem valósul meg, a jegyző kényszerkaszálást rendel el, illetve a kományhivatal talajvédelmi hatósága intézkedik.  Rigóné Dr Roicsik Renáta, dabas Város jegyzője az aktuális helyzetről mesélt Rádiónknak

Dabas négy korábbi falu (Gyón, Alsódabas, Felsődabas és Sári), illetve két, mára belterületté átalakult tanyacsoport (Dabasi-Szőlők és Besnyő) összevonásával jött létre, 1966. október 1-jével. A település 1989-ben kapott városi rangot. Mivel Dabas Pest megye déli részén, Bács-Kiskun megye határában fekszik, gyakran aposztrofálják a „Kiskunság kapujaként” is.

Alsónémedi nagyközség önkormányzata már évekkel ezelőtt felismerte, hogy nagy igény mutatkozik egy uszoda létesítésére a településen, hiszen sem alsónémediben, sem a környék településein, nem áll rendelkezésre hasonló létesítmény, így a képviselő testület az AVE az alsónémedi vizi sportegyesület segítségével a 2020-as esztendőben pályázatot nyújt be egy minden igényt kielégítő uszoda építésére, melynek látvány terveit a közelmúltban mutatták be. A témában Vincze József polgármestert kérdeztük.

Minden kedves érdeklődőt, szülőket és gyerekeket szeretettel várnak a szervezők szeptember 26-án csütörtökön, a hernádi Pitypang óvoda Szent Mihály napi vásárára az óvoda udvarára. A negyed 4kor kezdődő kis vásári forgatagban az óvodások megelevenítik a szent mihály napjának hagyományait, a szülők és az óvó nénik apró ajándékokkal, vásárf iával, a “zöldítők” pedig zöld sarokkal készülnek. A témában Lajosbányai Istvánné óvodavezetőt kérdezte rádiónk

Mint arról tegnap beszámoltunk, Dabas város önkormányzata a Dabasi napok záró eseményeként szeptember 22-én adta át a Pro Urbe díjakat. az eseményen kitüntették Farkas gábor néptánc oktatót, a Táncsics mihály gimnázium tanárát, a dabasi néptáncegyüttesek szakmai vezetéséért, a városban zajló népzenei és néptánc kultúrához kötődő színdarabok, előadások, magas színvonalon történő megszervezéséért. a következőkben magát a díjazottat, Farkas Gábort hallják.