Mindenképpen megépül a bölcsőde Kakucson. A Galamb utcai bölcsőde építése régóta húzódik, hiszen nem sikerült szerződést kötni egyetlen kivitelezővel sem. Időközben opcionálisra kellett változtatni a napelemek felszerelését, hiszen az új szabályozás szerint nem vagy csak nagyon sokára térülne meg a költsége. Ha a napelemek árát lehúzzák, akkor beleférnek a költégvetésbe - mondta dr. Kendéné Toma Mária polgármester.
Az első ütem végéhez érkezett az óvoda felújítása Felsőpakonyon. Az alsó szinten három csoportszobában, a konyhában, a folyosón és az aulában megtörtént az elektromos vezetékek és a kapcsoló szekrények cseréje, a teljes területen álmennyezet létesült, és burkolás és festés is megvalósult. A csoportokba megkezdődött a bútorok visszapakolása, amelyben az önkormányzat, az óvoda munkatársai mellett szülők is besegítenek. Az étellift szeptember végére érkezik, a helyét már kialakították. A következő ütemben a felújítás alatt a gyermekeket nyáron befogadó további két csoportszoba is megújul majd.
Aláírták a kivitelezővel a szerződést a piac építésére Tatárszentgyörgyön. Szehofner József polgármester elmondta, a településen jelentős igény merült fel egy korszerű, többfunkciós piac megépítésére. A beruházás összesen nagyjából 160 millió forintból valósul meg, amelyhez 114 millió forint pályázati pénzt nyertek. A tervek szerint 12 férőhelyes fedett elárusítótér és egy 273 nm-es kiszolgáló épület épül, valamint térköves burkolatot kap a piac és környéke. Árusító asztalokat, mosdókat, szelekítv hulladékgyűjtőket és egy kemencét telepítenek. A melegvizet napkollektorral biztosítják a kiszolgálóhelyiségekben. A biztonság érdekében a területet bekapcsolják a kamerarendszerbe. A piac a Szabadság téren épül.
Emléktáblát avattak Ráckevén. Magyarországon 10 emléktáblát avattak a 20. század első felében II. Lajos király emlékére. A király Ráckevén 1526-ban, a Mohácsra vezető útján itt búcsúzott el hitvesétől, Mária királynétól. Ráckevén az eredeti táblát 1932-ben helyezték el a Savoyai-kastély kapuján, amely a történelem során megsemmisült. A rekonstruált emléktábla az Ács Károly Művelődési Központ homlokzatára került.
Ma még lendületet vesz a hőség, holnaptól lehűlés jön, de fázni nem fogunk. Korábban többször hangsúlyoztuk, hogy az embereknek milyen óvintézkedéseket kell betartani a kánikulában. Ilyen melegben az állatokra is gondolni kell, ők ugyanis nem jelzik izzadással, ha melegük van. Az állatoknak, akár haszonállatok, akár házikedvencek, biztosítani kell árnyékos helyet és folyamatosan elérhető friss vizet - hívta fel a figyelmet Dr. Kiss Miklós járási főállatorvos.
Idén is kiemelt figyelmet fordítanak a tanévkezdés biztonságára a településeken dolgozó polgárőrök - közölte az Országos Polgárőr Szövetség hétfőn az MTI-vel. A 2023-24-es tanév időszaka alatt a polgárőrök önállóan, de a rendőrséggel szoros együttműködésben, fokozottan vesznek részt a településeken a bűnmegelőzési és közlekedésbiztonsági feladatok végrehajtásában - írták, hozzáfűzve, a reggeli és a délutáni órákban ellenőrzik a tanintézmények környékét. A gyermekbalesetek megelőzése érdekében a polgárőrök segítenek a forgalomirányításban, a gyalogátkelőhelyek biztonságos használatában, emellett részt vesznek a gyermekek ellen irányuló jogsértő cselekmények megakadályozásában és erősítik a drogprevenciós járőrszolgálataikat - tudatták. A polgárőrség az intenzív jelenlétet egy hónapig mindenképpen fenntartja az iskolák és óvodák környékén, de van olyan település, ahol a tanév teljes ideje alatt reggel és délután is jelen lesznek a polgárőrök az intézmények közelében - hangsúlyozták. Újhartyánon a tanév minden napján polgárőrök segítik az átkelést az iskolához vezető zebrán.
Átadták a Mocorgó Bölcsődét Vecsésen. Vecsés Város Önkormányzata 809,85 millió Ft vissza nem térítendő támogatást kapott az új 56 férőhelyes bölcsőde építésére. Az eredeti 599, 78 millió forint támogatáshoz további 210 077 470 forint kiegészítő támogatást biztosított az állam. Az új bölcsőde megépítését az indokolta, hogy az elmúlt években folyamatosan emelkedett a kisgyermekes családok száma Vecsésen. A Mocorgó Bölcsőde felépítése előtt egy 60 és egy 56 férőhelyes bölcsőde működött a városban, amelyek már az átadásaikkor sem tudták ellátni a városban jelentkező folyamatosan növekvő igényeket. A Mocorgó Bölcsőde két gondozási egységében négy csoportszobát alakítottak ki. Az intézmény szeptember 1-jétől várja a gyermekeket.