• hirek.png

Vecsés felvételét kérte a légi szúnyoggyérítési programba Szlahó Csaba polgármester. A városban már háromszor végeztek földi szúnyogirtást ezen a nyáron, azonban a légi irtástól jobb eredményt várnának. A levélre válaszul a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Gazdasági Ellátó Központ igazgatósága válaszlevelében arról adott tájékoztatást, hogy a katasztrófavédelem jelenleg a legfertőzöttebb belvízzel érintett, vízparti és zöldterülettel rendelkező településeken szervezi a védekezési munkálatokat. Vecsés város - a szúnyogártalom mértékét vizsgáló szakértőink állásfoglalása alapján - sajnálatosan nem szerepel a 2020. évi programban. Vecsés Város Önkormányzata a saját költségvetése terhére – szükség esetén - további földi szúnyoggyérítést helyezett kilátásba a városban; valamint az Önkormányzat már megrendelte a biológiai gyérítést élőkészítő szakmai felmérést, térképezést, amely egy hosszabb folyamat, de ennek eredményeként a jövőben - amennyiben szükséges és indokolt - tudnak majd biológiai gyérítést is végeztetni. 

Idén is támogatja a gyáli önkormányzat az óvodai nevelést, összesen három millió forintnyi egységcsomag jut el a gyerekekhez.

Szeptemberben 300 óvodás kap ajándékot abból az alkalomból, hogy kiscsoportosként megkezdi az óvodát a városban. Az összesen 3 millió forint értékű kezdőcsomagokat Pápai Mihály polgármester és Nagy József Elek alpolgármester adják át a gyermekeknek augusztusban, az óvodai szülői értekezleten.

Az önkormányzat ezzel a kezdeményezéssel segíti az óvodás korú gyermekeket nevelő családokat. A csomagban színes ceruza, hegyező, gyurma és zsírkréta mellett két darab kéztörlő, egy flízelt lepedő, ágyneműhuzat garnitúra, egy rövidnadrág és egy póló is helyet kapott, maga a csomag pedig tornazsákként is használható.

Fontos tudnivaló, hogy nem csak azon gyáli lakóhelyű gyermekek részesülnek a támogatásban, akik gyáli intézménybe iratkoznak, hanem azon gyermekek is, akik más, nem gyáli intézményben kezdik meg az óvodai nevelést. Nekik kérelem formájában kell igényelni a támogatást Gyáli Óvodakezdési Program néven. A kérelmek leadását követően 10 napon belül vehetik át az óvodai kezdőcsomagokat a Gyáli Polgármesteri Hivatalban mindazok, akik jogosultak a támogatásra.

Gyál kivételezett helyzetben van, mert a városvezetés különösen nagy hangsúlyt fektet a családokra. Erre példa a még februárban megszavazott Gyáli Élet Program, amely a gyáli polgárok életútját tá­mogatja. A Gyáli Élet Program­nak köszönhetően az önkormányzat gon­doskodása a születéstől az óvoda- és is­kolakezdésen keresztül, figyelmet szentelve a középiskolásoknak és egyetemistáknak, a házasulók programon át, egészen a „szép­korig” elkíséri az egyént.

Pápai Mihály polgármester szerint ez a kezdeményezés nem szociális juttatás, hanem olyan odafigyelés, gondoskodás az önkormányzat részéről, amellyel megkönnyítik, boldogabbá teszik a gyerekek óvodakezdését.

Októberre várható a táborfalvai vasútállomás környékének teljes rekonstrukciója. A MÁV-val folyamatosak az egyeztetések tavaly november óta, most pedig elkezdődhetnek a munkák, amelyek végén egy parkosított, rendezett vasútállomást kapnak a lakosok. Nagy Andrásné polgármestert hallják.

Saját forrásból épül járda Tatárszentgyörgyön. Augusztus második felében elindul a Kinizsi utcában a járda felújítása. A járdát a jelenleginél hosszabb szakaszon tovább építik, így a Vörösmarty utca és a Rákóczi utca között is biztosított lesz a gyalogos közlekedés.

Változik az ócsa-alsópakonyi devizahiteleseknek kiadott lakópark házainak bérleti díja. Az ócsai telepen 2019. január 1-je óta már nem Nemzeti Eszközkezelő, hanem az önkormányzat a gazda. Az átvételkor a városvezetés vállalta, hogy két évig nem változtat a bérlési feltételeken, azonban a moratórium lejárta után bérletidíj-emelést terveznek. Bukodi Károly polgármester elmondta, nem biztos, hogy mindenkit érint az emelés, amire azért van szükség, hogy a bérleti díjak alkalmazkodjanak a város lakásrendeletéhez.

Az eredeti tervek szerint a Pest megyei Ócsán 66 hektáron 500 házat építettek volna fel, amelyeket olyan családok bérelhettek volna ki, akik nem tudják fizetni a devizahitelüket, és inkább eladják a házukat. A projektnek végül csak az első üteme valósult meg, amelyben 80 családi házat építettek és adtak bérbe, összesen 2,7 milliárd forintból.

Ünnepélyes évnyitóval, augusztus 31-én kezdődik a tanév a Dabasi Táncsics Mihály Gimnáziumban. Az első tanítási nap szeptember 1. Ezen az első tanítási napon kapják meg a tanulók a tankönyveiket az osztályfőnökeiktől. Az idei tanév végi javító-, osztályozó-, különbözeti vizsgákat augusztus 25-27 között szervezik meg. Részletes vizsgabeosztást az érintett tanulóknak a Kréta rendszeren keresztül augusztus 19-én küldenek. 

Javító vizsgát kell tenniük vizsgabizottság előtt azoknak a tanulóknak, akik bizonyítványuk szerint valamely tárgyukból nem érték el az elégséges osztályzatot.

Különbözeti vizsgát kell tenniük vizsgabizottság előtt azoknak a tanulóknak, akik augusztus 1-jéig jelezték tagozat illetve fakultáció változtatási szándékukat.

Osztályozóvizsgát kell tenniük vizsgabizottság előtt azoknak a tanulóknak, akik az őszi érettségi időszakban érettségi vizsgát kívánnak tenni idegennyelvből illetve informatikából. Nekik a megerősítést vagy éppen a lemondási szándékukat levélben kell jelezniük az iskola weboldalán a tájékoztatóban szereplő e-mail címen.

Az osztályozóvizsgára a jelentkezéseket illetve a jelentkezés megerősítését augusztus 18-án délig fogadják el.