• hirek.png

A gazdaság újraindításában jelentős szerepe van a kis- és közepes vállalatok fejlődését, piaci pozíciójuk erősítését és az ott dolgozók munkahelyének biztonságát jelentő beruházásoknak - hangsúlyozta Varga Mihály Dabason, a Metál 99 Kft. eszközbeszerzését támogató szerződés ünnepélyes aláírásán a tárca hétfői közleménye szerint. A pénzügyminiszter bejelentette: várhatóan újabb 78 cég nyer el több mint 2 milliárd forintot a Pest megyei vállalkozások eszközberuházásait támogató pályázati felhívás utólagos keretemelésének köszönhetően.

    A járvány elleni védekezésben Magyarország nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedően eredményes volt, számolni kell azonban azzal, hogy a járvány az idei évben visszaesést okoz a magyar gazdaságban - fogalmazott Varga Mihály. Mint mondta: a kormány intézkedéseinek középpontjában a munkahelyek védelme, a családok megélhetésének, valamint a vállalkozások talpon maradásának támogatása áll. Pest megyében, ahol a regisztrált hazai kis- és középvállalkozások közel 10 százaléka működik, különösen fontos az olyan fejlesztések támogatása, amelyek hozzájárulnak a vállalkozások erősítéséhez.

    A Pest megyei kis- és közepes vállalkozások számára tavaly megnyílt pályázati kiírásra több mint négyszeres volt a túljelentkezés - közölte a miniszter. Ezért megvizsgálva a keretösszeg megemelésének lehetőségét a kormány úgy döntött, hogy a 2020 májusában nyertesként jelölt 86 pályázaton túl várhatóan további 78 cég eszközberuházását támogatja - tette hozzá. A mikro-, kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére irányuló pályázat célja az, hogy segítse a Pest megyei vállalkozások versenyképességének növelését és a munkahelyek megtartását. A támogatás összege cégenként a 300 millió forintot is elérheti. A termelőeszközök, gépek beszerzése mellett lehetőség van új informatikai eszközök és gyártási licenc vásárlására, valamint információs technológiai fejlesztések megvalósítására is - ismertette Varga Mihály.

Több mint egymillió Pest megyei e-matrica fogyott az első félévben. A megyei autópálya-matricák iránt megugró kereslet azt mutatja, hogy idén nyáron a lakosság a koronavírus-járvány első hullámának lecsengése után inkább a belföldi utazásokat, főként a balatoni nyaralást részesíti előnyben a külföldi kikapcsolódással szemben – derül ki a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. első féléves adataiból. Az idei év első hat hónapjában összesen 5,45 millió darab e-matricát vásároltak a közlekedők, ebből 1,8 millió darabot tettek ki a megyeiek. A koronavírus-járvány legkevésbé a megyei ematricák iránti keresletet érintette: 2020 első félévében 11 megye esetében jóval több vignetta fogyott, mint a múlt év hasonló időszakában. Darabszámban a növekedés a Pest, a Hajdú-Bihar és a Fejér megyei e-matricák esetében volt a legnagyobb. A legnépszerűbb megyei vignetta továbbra is a Pest megyei: egymilliónál is többet vettek belőle a közlekedők. 

Szeptembertől minden általános és középiskolás diák ingyen juthat hozzá a tankönyvekhez - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára az M1 aktuális csatornán. Ez 20-40 ezer forint megtakarítást jelenthet egy diák esetében a családoknak - mondta Rétvári Bence. Amíg a polgári kormány működik, minden család számíthat arra, hogy gyereke ingyen jut hozzá a tankönyvekhez - tette hozzá. A politikus úgy vélekedett, hogy a "polgári kormányzás" nyomán szemléletváltás történt.   A tankönyvellátás nem üzlet, hanem közszolgáltatás - jelentette ki az államtitkár.

A térségben Felsőpakonyon már átvehetőek az önkormányzat által összeállított, elsősöknek szóló iskolaszer-csomagok, Ócsán pedig az Életút Program Elsős Vagyok része tartalmazza az iskolakezdéshez szükséges eszközöket.

Befejeződött az alsónémedi katolikus templom képeinek restaurálása. A barokk templomot az 1700-as években építtette Eszterházy I. Károly váci püspök. Veledics Lajos restaurátor mondta el, hogyan született meg a templom díszítése a Szent Kereszt felmagasztalása-témakörében.

Letették a Zöld Város projekt alapkövét Lajosmizsén. Időkapszulát helyeztek el a Mátyás király szobor leendő helyén a Városház téren, ezzel ünnepélyesen kezdetét vette az elmúlt évek legnagyobb beruházása a városban. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, augusztus elején kezdődnek a konkrét munkálatok  párhuzamosan a Városház téren, az Iskola tó partján és a piactéren. A Városház tér környékén augusztus folyamán először az új parkolókat létesítik, illetve a Régi Városháza előtti parkolót nyitják meg a Mizsei utca irányába. Az Iskola tó partján augusztusban azok a munkák kezdődnek el, amelyek partszakaszai az augusztus huszadikai rendezvények által nem érintettek. A piactéren előbb a zsibpiac területét rendezik, szintén augusztusi kezdéssel. A munka ideje alatt a kereskedők a zöldségpiacon árusíthatnak.

A kecskeméti Mercedes-gyár teljes kapacitásának újraindulásával vasárnaptól változik a kiszolgálást végző autóbuszok menetrendje. Augusztus 2-ától a Mercedes gyárban ismételten visszaáll a háromműszakos munkarend. A gyár kiszolgálását biztosító autóbuszjáratok a veszélyhelyzetet megelőző időszakban érvényes menetrend szerint közlekednek, a kétműszakos munkarend kiszolgálása során szerzett tapasztalatok alapján egyes járatok indulási és érkezési idejének módosításával, megállóhelyeinek bővítésével, valamint útvonaluk módosításával egyidejűleg. Az érintettek a Volánbusz weboldalán tájékozódhatnak a módosításról.