• hirek.png

Felborul a menetrend mától a Budapest-Lajosmizse vasútvonalon. A Nyugati Pályaudvar bevezető szakaszán folytatódik a pályafelújítás, így mától augusztus 31-ig – 4 hétvége kivételével – a lajosmizsei vonalon a személyvonatok a Nyugatiból óra 16 perckor indulnak, és óra 42 perckor érkeznek. Augusztus 1-2-án, 8-9-én, 15-16-án, 22-23-án hétvégenként a Budapest–Lajosmizse, illetve Dabas között közlekedő személyvonatok Nyugatiból óra 10 perckor indulnak, és óra 49 perckor érkeznek. Utazás előtt feltétlenül tájékozódni kell az aktuális nap érvényben lévő menetrendjéről.

Igazgatási szünet lesz holnaptól a pilisi Polgármesteri Hivatalban. Az igazgatási szünet ideje alatt csak a halaszthatatlan anyakönyvi ügyeket, azaz a haláleset miatti anyakönyvezést végzik ügyeleti rendszerben. A szünet utáni első ügyfélfogadási nap augusztus 3-a lesz.

Elindult a Gyáli Klímastratégiai Program. A projekt fő célja, a társadalom klímaváltozással kapcsolatos ismereteinek bővítése, a lehetséges és szükséges klímaváltozáshoz való alkalmazkodást szolgáló tevékenységek, követendő magatartásminták megismertetése, amely célok eléréséhez nélkülözhetetlen a megfelelő szakmai tudásbázis megteremtése. Gyál Város Önkormányzata olyan költséghatékonyan megvalósítható szemléletformáló programsorozatokkal, képzésekkel, közösségi együttműködések megvalósításával és konkrét információk átadásával kívánja megvalósítani céljait, amelyek a pályázat előírásainak megfelelően hozzájárulnak a környezettudatos magatartás elterjedéséhez, a klímaváltozással kapcsolatos szemléletformálás és a helyi klímastratégiák kidolgozása révén bővülnek a lakosság, a helyi köz- és gazdasági szereplők klímaváltozással összefüggő ismeretei, ezzel javul a klímaadaptációs intézkedések végrehajtásának hatékonysága.

A projekt részeként egy klímastratégiai terv megírásával hosszú távú stratégiai célkitűzések mentén szeretnék biztosítani településük alkalmazkodását a klímaváltozás hatásaihoz, konkrét programok, intézkedési tervek előkészítésével. A pályázat célja, hogy szemléletformáló programok által, a település lakosainak mind nagyobb számú elérésével, az energiatudatos gondolkodás és a kapcsolódó viselkedésminták, szokások elterjedjenek, helyi jellemzőkre és igényekre alapozva, illetve a helyi lakosság klímatudatossággal kapcsolatos általános és gyakorlatorientált ismereteinek bővítése.

Iskolaelőkészítő tábort szerveznek Dabason. Az ötletet a digitális oktatás bevezetése adta. A szervezők arra készülnek, ha digitálisan kell elkezdeni a tanévet, a leendő első osztályosok barátkozzanak meg az informatikai környezettel. Augusztus első két hetében két turnusban várják a gyermekeket, ahol rengeteg fejlesztő feladatot adnak majd nekik a szórakoztató programok mellet. Tamás Roland intézményvezető számolt be az ötletről.

 A tábor nagyon népszerű, hatalmas túljelentkezéssel zajlik minden évben, azonban az időjárás sosem kedvezett a szervezőknek, hiszen az elmúlt években mindig esett. Kendéné Toma Mária polgármester az mondta, a jövőben szeretnék megoldani, hogy egy új épületrész szolgálhassa a fiatalok kényelmét.

Megmarad az egyszerűsített gyógyszerkiadás, a járványügyi veszélyhelyzetben és annak elmúltával is sikeresnek bizonyult az elektronikus egészségügyi rendszer - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel. A vényfelíráson kívül az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér (EESZT) további előnyeként lehetővé vált a leletek, beutalók pontos és gyors elektronikus továbbítása is, így a pácienseknek már nem kell elmenniük a rendelőkbe értük - írták. Hozzátették: a veszélyhelyzet megszűnésével részben módosultak az eRecept alkalmazásával kapcsolatos szabályok. Megmarad az egyszerűsített receptkiváltás, a TAJ-szám megadásával tehát továbbra is ki lehet váltani a gyógyszereket, de szeptember 17. után az orvosok nem írhatnak majd fel gyógyszert a telefonon vagy emailben jelentkező pácienseknek - emelték ki.  Arról is tájékoztattak, hogy a július elseje előtt kiállított eReceptek felírási igazolásai a vények lejáratának végéig továbbra is érvényesek maradnak. Az igazolást csak a beteg külön kérésére kell kiállítani, 14 év alattiak gyógyszerének rendelése esetén viszont minden esetben szükséges az igazolás. Ezeket idővel felválthatják azon felírási igazolások, amelyeket már nem kötelező NEAK-formavényre nyomtatni, hanem egyszerű fehér, A4-es papíron is elfogadhatók lesznek.     A patika a gyógyszer kiadása után már nem tarthatja meg a felírási igazolást, azt a gyógyszert kiváltó személynek vissza kell adni, hitelt érdemlő megjelöléssel arról, hogy a gyógyszerkiadás megtörtént - írták.