• hirek.png

Évek óta a tájház kollégái is és a helyi viseletgondozók is részt vesznek az "Egy nap népviseletben" című programban is, amely Hrágyel Dóra magán kezdeményezéséből a Népviselet Napjává nőtte ki magát. Most okos gazdaként az Ócsai Pincesornál a gyümölcsösüket rendezgették, hétköznapi viseleteben a kötelező biztonsági szabályok betartásával és a megfelelő távolságtartással. A viseletgondozók azt kérik, a mai napot töltse valamilyen viseletben, vagy annak egy darabjában, aki teheti, így emlékezve meg a normál körülmények között megtartott Népviselet Napjáról.

Virtuális galériával hozzák közelebb az ébredő természetet az otthonmaradásra kényszerülőkhöz az Ócsai Tájház munkatársai. A tájház minden túrát lemondott, azonban az intézményben nem áll meg a munka. A környezeti nevelő a saját fotókhoz ismeretanyagokat ad, akárcsak a népművészeti gyűjtemény gondnoka. A népművészeti tárgyak bemutatásával szintén a nézők ismeretét igyekeznek tágítani. Kormos Rebeka, az Ócsai Tájház vezetője tájékoztatta rádiónkat arról, mire használják a kényszerszünetet.

120 kg-nyi csirkehúsból 24 család részére juttatott el ingyenesen csomagot a hernádi önkormányzat a Her-Csi Hús Kft. jóvoltából. Hernád Nagyközség Önkormányzata Facebook-oldalán privát üzenetben várja az értesítést azokról a személyekről és családokról, akik segítségre szorulnak. 

A térség legnagyobb foglalkoztatói stabilan üzemelnek, akárcsak az építőipar. A mezőgazdaság egyes szektoraiban azonban komoly gondot jelent a munkaerőhiány, hiszen többnyire külföldi vendégmunkásokkal dolgoztattak a gazdák. A vendéglátóiparban azonban nagyobb a baj, de a kormány különböző könnyítéseket adott az ágazatnak. Pánczél Károly országgyűlési képviselő foglalta össze a különböző ágazatok helyzetére vonatkozó információkat.

Kidöntötte egy ház kerítését, megrongálta a mellette lévő gázórát, és ezzel gázszivárgást okozott egy gépkocsi tegnap Délegyházán. A katasztrófavédelem csütörtök hajnalban honlapján közölte, hogy a szigetszentmiklósi hivatásos és a délegyházi önkéntes tűzoltók a gázszivárgás miatt kiürítették és áramtalanították a környező ingatlanokat, majd különleges emelőpárnával megemelték az autót, amely fennakadt a gázkészüléken. A gázművek munkatársai ezek után meg tudták szüntetni a szivárgást.

A civil kezdeményezéshez csatlakoztak a monori Római Katolikus Egyházközség fiatal tagjai,és gyakorló pszichológusok is, ők fogadják a bejövő hívásokat. A telefonszámokat és az eszközöket Monor Város Önkormányzata biztosítja, ennek a támogatásnak köszönhetően visszahívás is kérhető a szolgáltatás keretében. Hétköznapokon 16-19 óra között várják a hívásokat a monor.hu oldalon megtalálható telefonszámon.