• hirek.png

Tartják az ütemtervet Dunaharaszti nagyberuházásai: folyamatosan dolgoznak a művelődési házon és a háziorvosi rendelőn. A József Attila Művelődési Ház tetőfelújítása a végéhez közeledik. A munkálatokra 30 millió forintot szánt az önkormányzat, hogy megfelelő helyet biztosítsanak az energetikai pályázaton nyert napelemek telepítésének. A felújítással és a szigeteléssel nemcsak esztétikai eredményeket érnek el, hanem az energiahatékonyság terén is nagy lépést tesznek. 

Az energiahatékonysági pályázaton elnyert 192 millió forintból a Dunaharaszti Mese Óvoda és a Városi Bölcsőde is megújul. A két gyermekintézmény várhatóan május végére készül el.

A három épület tetején összesen 186 db, 60 cellás 290 Wattpeak teljesítményű monokristályos napelemet helyeznek el, amelynek következtében csökken az épületek károsanyag kibocsátása, csökken a vásárolt villamosenergia-felhasználás, valamint fenntarthatóbbá válik az épületek fenntartása.

Vegyes tapasztalatokat gyűjtöttek Ócsán a helyi korlátozásokkal kapcsolatosan. A sokak által ismert, kiemelkedő természeti értékekkel bíró Selyemrét az elmúlt két hétvégén le volt zárva, azonban az ország távolabbi részéről érkeztek családok sétálni. Bukodi Károly polgármester számolt be a tapasztalatokról.

A szemtanúk által azonosított, fekete színű, HUS rendszámú Audi combi típusú személyautóval két fiatal férfi megrongált több locsolómotort az alsónémedi földeken. A mezőőrök további szemtanúk jelentkezését várják. Akinek van információja a rongálókról, keresse a helyi mezőőröket vagy a rendőrséget. 

A hétvégén 30 tanodás fiatal kapott csomagot. Az intézmény ezzel a gesztussal járul hozzá a diákok családjainak biztonságához, hiszen a csomagban tisztító- és fertőtlenítőszer is helyet kapott. Az átadáskor készült fotókat Sallai Ilona, a tanoda vezetője néhány szóval kommentálta is, amelyből kiderül, az eltérő személyiségű gyerekek igazi csapatot alkottak az elmúlt időszakban.

Minden lakó esetében negatív a koronavírus teszt a dabasi Zárdakért Idősek Otthonában. Kocsis Edina intézményvezető közleményében kiemelte, számítottak arra, hogy az intézményben is megjelenhet a koronavírus fertőzés és ennek megfelelően időben megtették a szükséges intézkedéseket, eszközbeszerzéseket. Belső szabályozásaik az érvényes eljárásrendeknek megfelelően készültek, a lakók és a munkatársak egészségének védelmét szem előtt tartva. Kocsis Edina azt írja: “A koronavírus veszélyes mértékű terjedése mindannyiunkat rendkívüli megpróbáltatások elé állít, de ebben a helyzetben is munkatársaim fegyelmezetten és fáradhatatlanul végzik feladatukat. Intézményünkben minden igyekezetünkkel azon vagyunk, hogy Lakóink és Dolgozóink körében a fertőzés kockázatát a lehető legnagyobb mértékben csökkentsük.” Kőszegi Zoltán polgármester ismertette az eredményeket.

Az adott héten legkésőbb az átvétel előtti napon 12 óráig a könyvtár e-mail címére vagy Facebook oldalára elküldött és visszaigazolt levélben, vagy a könyvtár telefonszámán lehet leadni a könyvrendelést. Egyszerre maximum 3 példányt lehet kölcsönözni, kizárólag könyvtártagoknak. A 65 év alattiak szerdán 12-14 óra között, a 65 év felettiek csütörtökön 12-14 óra között vehetik át a könyveket. A könyvtár bejáratánál előre összekészített könyveket a könyvet előjegyző vagy vele egy háztartásban élő rokona veheti át, illetve adhatja le a korábban kölcsönzött példányokat. A visszahozott könyveket 4 napra karanténba helyezik és ezután lesznek ismét kölcsönözhetőek. Az intézménybe a könyvtárosokon kívül senki nem léphet be. A könyvek átadás-átvételénél kérik, hogy a biztonsági szabályokat, így a maszk és a kesztyű viselését mindenki tartsa be, várakozás közben pedig tartsák meg a két méter távolságot egymástól.