• musorok1.png

Mai adásunkban itt lesz Stégner Péter az  Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiumának igazgatója, akivel a vizsgaidőszakot, és az új tanévet vesszük górcső alá.

Az iskola után az egyház kerül a fókuszba, azon belül is a Gyóni Református Egyház temploma – a részletekről Fekete László református lelkészt kérdezem.

Adásunk végén pedig szokás szerint érkezik Illy Noémi – egy szuper könyvvel.

Mai adásunkban megünnepeljük Homoki Iván méhésszel a Méhek Világnapját, Nyíri Kata utazásközvetítővel megnézzük milyen nyomot hagyott a turisztikai szektorban a koronavírus, végül pedig mozizunk és borozunk Nyulasi Gábriel Istvánnal.

A Térségi Napló vendégei Gáll Sándor a Dunaharaszti Laffert Kúria igazgatója, Eszes Edina a Dabasi Egyesített Óvodák intézményvezető-helyettese, valamint Somogyvári Edit stylist.

Mai adásunkban szó lesz az ADHD-ról, az óvodák helyzetéről, és szokás szerint könyvet is ajánlunk.

Vendégeink: Kispéter Nándor Félix, Tóth Szilvia intézményvezető és Illy Noémi.

Mai adásunk első felében megnézzük, hogy a május 4-i kormányzati intézkedések hogyan jelennek meg itt Dabason a Dr Halász Géza Szakorvosi rendelőintézetben.

Aztán elmerengünk az irodalom, a vers, a novella szerepén napjainkban – végül pedig könyvet ajánlunk. Vendégeink: Klemencz Györgyné, Róna J. László és Illy Noémi.