Mai adásunkban lelki és testi aspektusok alapján vizsgáljuk meg a koronavírust Dr Bérdi Eszter tűdőgyógyász és Szalontai Eszter pszichológus közreműködésével.
Aztán érkezik egy Táncsics Díjas – Kucsván Martin, aki beavat minket a titokba, jelesül hogyan lehet az élsport mellett kiváló eredményeket elérni a tanulásban.
Adásunk záróakkordja ezúttal is Illy Noémi és egy jó kis könyv a Halász Boldizsár városi Könyvtárból.
Mai adásunkban itt lesz Rácz Judit, a Felsőhomokhátság Vidékfejlesztési Egyesület munkaszervezet vezetője, akivel a koronavírus hatásait vizsgáljuk meg a helyi vállalkozásokra, folyamatban lévő projektekre, pályázatokra vonatkoztatva – illetve kicsit kitekintünk majd a jövő felé, hiszen a vírus számos olyan folyamatot generált, amely nyomot hagy majd ebben a szektorban is.
Rácz Judit után Garajszkiné Varga Judit lesz a vendégünk, aki az idei nyári gyermektáboroztatás részleteibe avat majd be minket.
Adásunk záróakkordja pedig ezúttal is egy mozi és egy bor Nyulasi Gábriel Istvánnal – Az Ihatóbb Magyarországért főszerkesztőjével.
Mai adásunk vendége Fekete Balázs Táncsics Díjas végzős, Herman Marika a Gyóni Géza Irodalmi Kör alapítója, aki eredményt hirdet, illetve ellátogatunk a Sonja Esküvői Szalonba, a tulajdonos Lozsekné Holecz Katalinnal. És itt lesz Illy Noémi is egy könyvvel!
Mai adásunkban szó lesz egy országos fotópályázatról, a vírus közművelődésre gyakorolt hatásáról – megnézzük, hogy az elmúlt két-három hónap fényében hogyan indul újra az esküvői szektor, illetve ezúttal is érkezik egy film és egy bor, csakhogy teljes legyen a hétvége.
Vendégeink lesznek: Tapodi Katalin a Kossuth Művelődési Központ igazgatója, Nyulasi Gábriel István, Az Ihatóbb Magyarországért főszerkesztője, illetve a Lazító Liget tulajdonosai Kozma Bokros Krisztina, és férje.
Mai adásunkban itt lesz Stégner Péter az Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskolája és Kollégiumának igazgatója, akivel a vizsgaidőszakot, és az új tanévet vesszük górcső alá.
Az iskola után az egyház kerül a fókuszba, azon belül is a Gyóni Református Egyház temploma – a részletekről Fekete László református lelkészt kérdezem.
Adásunk végén pedig szokás szerint érkezik Illy Noémi – egy szuper könyvvel.
Mai adásunkban megünnepeljük Homoki Iván méhésszel a Méhek Világnapját, Nyíri Kata utazásközvetítővel megnézzük milyen nyomot hagyott a turisztikai szektorban a koronavírus, végül pedig mozizunk és borozunk Nyulasi Gábriel Istvánnal.
Mai adásunkban szó lesz az ADHD-ról, az óvodák helyzetéről, és szokás szerint könyvet is ajánlunk.
Vendégeink: Kispéter Nándor Félix, Tóth Szilvia intézményvezető és Illy Noémi.
A Térségi Napló vendégei Gáll Sándor a Dunaharaszti Laffert Kúria igazgatója, Eszes Edina a Dabasi Egyesített Óvodák intézményvezető-helyettese, valamint Somogyvári Edit stylist.
Mai adásunk első felében megnézzük, hogy a május 4-i kormányzati intézkedések hogyan jelennek meg itt Dabason a Dr Halász Géza Szakorvosi rendelőintézetben.
Aztán elmerengünk az irodalom, a vers, a novella szerepén napjainkban – végül pedig könyvet ajánlunk. Vendégeink: Klemencz Györgyné, Róna J. László és Illy Noémi.
Mai adásunkban érettségizünk, beiratkozunk az általános iskolába, illetve megnézzük, hogy a covid milyen hatással volt, lesz, lehet a divatra.
Vendégeink: dr Hrutkáné Molnár Mónika - a Monori Tankerület vezetője, Lang Anna a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium magyar tanára, Mengyán Eszter - fenntartható divattal, környezettudatos öltözködéssel foglalkozó blogger.
Anyák napja van – ennek fényében szerkesztettük össze a mai adást, így megnézzük, hogy milyen az élet egy anyaotthonban, illetve szokás szerint könyvet is ajánlunk anyáktól anyáknak…Illy Noémi mellett itt lesz Bábel Antónia is, akinek hamarosan megjelenik új mesekönyve a Janka útja.
Mai adásunkban elballagtatjuk az érettségiző diákokat – ebben segítségünkre lesz Pásztor Gergely a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, Kovács Sándor pszichológus, és egy ballagó diák anyukája.
Mindezek előtt azonban az irodalomé a főszerep – hiszen napvilágot látott egy különleges folyóirat a Gyóni Géza Irodalmi Kör gondozásában – hamarosan jönnek a részletek az egyik alapítótól – Herman Marikától.
Mai adásunk középpontjában a tavasz áll - a fecskék, a lakásfelújítás, a kertszépítés, és természetesen a könyvek.
Mai adásunkban Hende Máté ceremóniamesterrel, valamint Szluka Barbival és párjával - megnézzük, milyen egy esküvő koronavírus idején, illetve utánajárunk annak is, hogy mit tehetnek, vagy mit éreznek a párok amikor kiderül, hogy a nagy nap amit évek óta tervezgetnek – nem akkor lesz amikor annak lennie kellene, hanem jóval később. Adásunk végén – kapcsoljuk Újhartyánt, ahonnan egy üzenet érkezik idősebb hallgatóinknak.
Mai adásunkban elutazunk Skóciába és New Yorkba, és megnézzük, h ott hogy is néz ki a járványhelyzet.
Kint élő magyarokat kérdeztünk az élethelyzetükről, a járványhoz való viszonyukról, és arról, h haza jönnek-e vagy maradnak külhonban a veszélyhelyzet idején.
Képzeletbeli utazásunkat a Halász Boldizsár Városi Könyvtár télikertjében zárjuk, ahol ezúttal nem csupán olvasni fogunk, hanem ünnepelni – méghozzá a Könyvtárosok Világnapját.
Mai adásunkban itt lesz Pánczél Károly – országgyűlési képviselő akivel az elmúlt bő egy hónap történéseit vettük górcső alá. Előtte érkezik Pásztor Gergely a Táncsics Mihály Gimnázium igazgatója, aki az idei érettségi részleteibe avat be majd minket. Adásunk végén irány Ócsa – és a tájház…egyelőre képzeletben, Kormos Rebekával.
Mai adásunkban itt lesz Birinyi József néprajzkutató, akivel a húsvét témakörét járjuk körbe.
Itt lesz még Illy Noémi is – aki amellett, hogy könyvet ajánl elárulja azt is h miért is lehet jó megoldás 1-1 könyv ebben a karanténos időszakban…és mivel húsvét van érkezik majd Balog Eszter, akivel elmerengünk majd a mostani ünnepen, illetve a vallás szerepén koronavírus idején.
Mai adásunk vendége Balogh Zsófia a NANE Egyesület aktivistája, akivel a családon belüli erőszakról beszélgetünk koronavírus idején.
Itt lesz a NÉBIH Élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatója, dr Pleva György, aki segít majd nekünk a tökéletes húsvéti sonka kiválasztásában.
A sonkához bor is dukál - amelyet Zsófia Simon, a Holnap Ott a Bor webáruház tulajdonosa szervíroz majd.
Adásunk záróakkordja a Kávészünet zenekar, illetve a versek helye, szerepe a magyar popkultúrában.
Mai adásunkban szó lesz a veszélyhelyzet óta bevezetett adóváltozásokról, kilakoltatási, hiteltörlesztési moratóriumról, a munkavállalók és munkaadók jogairól - és természetesen könyvet is ajánlunk Illy Noémival.
Vendégünk Balázs Róbert a Trendház2000 Kft ügyvezető igazgatója, nemzetközi adószakértő.
Mai adásunkban itt lesz Földi Szilvási Kata – aki az édesanyáknak nyújt segítő kezet ebben a karanténos időszakban.
Kata – és az Anyawellness Otthon után, annak járunk utána, hogy egy catering cég hogyan tud boldogulni a jelenlegi helyzetben - vendégünk Prauda Gergő a Mártogatós megalapítója lesz.
Mai adásunkat egy jó kis bandával zárjuk – stúdiónk vendége volt ugyanis a Turbo együttes frontembere - Tanka Balázs aki beavat minket az Iránytű kulisszatitkiba, mesél egy picit a Dalról, és elmondja azt is hogyan tölti napjait a veszélyhelyzet kihirdetése óta.
Adásunk vendégei: Dr. Rápolthy Hajnalka háziorvos, Dr. Jászberényi József gerontológus, Rizmajer Ildikó az Újhartyáni Gyermekvár Német Nemzetiségi Óvoda igazgatója és Illy Noémi a Halász Boldizsár Városi Könyvtár szakmai vezetője.
Adásunk vendégei: Dr Piri Anikó gyermekorvos, Bajzáth Marcsi mesepedagógus, író, valamint Csetvei Krisztina móri borász.





